3. Fejezet

Amarah hónapokon át edzette Vyth-et. Egyik napon a szokásos időben, a megszokott edzőhelyen találkoztak.

"Vyth. Ez lesz az utolsó nap, amikor együtt edzünk, legalábbis egy ideig biztosan." szólt Amarah.

"Hogyhogy? Valami fontos jött közbe? Hiszen még annyi mindent tanulhatnék tőled." válaszolta Vyth.

"A minap beszéltem Aryn Főpappal, és egy fontos feladatot bízott rám. Erről majd később beszélek bővebben, de egyelőre nem mondhatok többet. Viszont szeretném látni, mennyit fejlődtél az utóbbi hónapokban. Kérlek, mondd el röviden, miket tanultál. Nem szükséges részletezned."

Vyth kihúzta magát, majd elkezdte sorolni a tanultakat.

"A tanításod alatt elméleti és gyakorlati ismereteket is szereztem. Az elméletben megismertem a mágia négy alap természetét. A Föld, Víz, Tűz és Levegő mágiát." kezdte. "Ha kettő vagy több alapmágiát megfelelően kombinálunk, új természetű mágiákat hozhatunk létre, mint például Fém, Kristály, Jég, Méreg vagy Lélek mágia. De számtalan más változat is létrehozható, ha a mágus elég ügyes és tapasztalt."

"Helyes, pontosan így van." mosolygott Amarah. "Az elméleti tudásod kifogástalan. A kardforgatásodat most nem teszem próbára, hiszen a mágiahasználat az a terület, amiben a nulláról kellett indulnod. Kérlek, mutass be néhány varázslatot."

Vyth bólintott, majd a közelben álló tesztbábú felé fordult. Jobb karját előrenyújtotta, tenyerét felfelé tartotta. Ahogy a testében lévő energiát a tenyerébe összpontosította, kisebb lángok kezdtek kialakulni, amelyek lassan egy szabályos tűzgolyóvá formálódtak. Rövid ideig lebegtette a tenyerében, majd célba vette vele a bábút, és elhajította. A tűzgolyó eltalálta a célpontot, kisebb robbanással sérülést okozva rajta.

"Nagyon jó." bólintott Amarah. "A tűzgolyód stabil, a célzásod pontos. Az erejét még lehet fejleszteni, de határozottan ügyes munka volt."

"Köszönöm." mosolygott Vyth.

"Nos, akkor nézzük a következő varázsla..." kezdte Amarah, amikor egy Ezüstlovag lépett be az edzőhelyre.

"Amarah Ezüstlovag." szólította meg tiszteletteljesen. "Aryn Főpap hívatja. Azt üzeni, szeretné a tervezettnél korábban elküldeni a feladatra, amit Önre bízott. Kéri, hogy haladéktalanul jelenjen meg a Templomban."

"Köszönöm az üzenetet." bólintott Amarah, majd Vyth-re pillantott. "Gyere velem. Egyenesen a Templomba megyek. Igaz, most nem jöhetsz be velem, de legalább részletekben el tudom mondani neked, miért nem tudjuk folytatni az edzéseket."

Vyth szomorúan bólintott, majd mindannyian elindultak az edzőhelyről.

Miközben Amarah és Vyth a Templom felé igyekeztek, Amarah megpillantotta a szomorúságot Vyth arcán. Csendben a vállára tette a kezét.

"Ne aggódj, Vyth. Amint végeztem a feladatommal, folytatjuk az edzéseket." próbálta megnyugtatni.

"Jó lett volna még most folytatni. Nem érzem magam felkészültnek... Mi lesz, ha én is kapok valamilyen feladatot, amíg távol vagy?" kérdezte Vyth.

"Ne beszélj butaságokat. Sokat fejlődtél. Ha figyelembe vesszük, hogy az alap kiképzésedet nem fejezted be, mielőtt Ezüstlovaggá váltál volna, akkor igazán figyelemre méltó, amit elértél rövid idő alatt. Csak a magabiztosságoddal van még némi gond."

"Köszönöm a tanítást és az elismerést. Remélem, igazad van." mosolygott Vyth, bár a szomorúság még nem tűnt el teljesen az arcáról.

Ahogy megérkeztek a Templomhoz, megpillantották a bejáratnál Aryn Főpapot. Aryn Vyth-re pillantott.

"Vyth, te mit keresel itt?" kérdezte kissé meglepetten.

"Csupán elkísértem Amarah-t, Aryn Főpap." felelte Vyth.

"Örülök, hogy így tettél, mert igazából veled is szeretnék beszélni. Pontosabban mindkettőtökkel, hiszen téged is érint az, amit Amarah-tól szeretnék kérni." mondta Aryn, majd intett nekik. "Gyertek, fáradjunk beljebb."

Hárman elindultak a Templomban, a Főpap terme felé.

A terembe érve helyet foglaltak egy nagy asztalnál.

"Vyth, feltételezem, már tudod, hogy az edzéseket egy időre abba kell hagynotok." kezdte Aryn.

Vyth bólintott. "Amarah említette, de az okát nem mondta el."

"Aminthogy kértem is tőle, hogy ne árulja el senkinek. Viszont most elmondom neked is. Nem tudom, mennyire vagy tisztában a Lovagok rangrendszerével."

"A rangrendszerrel? Arra gondolsz, hogy vannak az Őrzők, felettük pedig az Ezüstlovagok?" kérdezte Vyth.

"Pontosan. Bár köztes rangok is léteznek, mint például a Főparancsnok, akit már ismersz. De az Ezüstlovagok felett áll még egy rang, az Aranylovagok."

"Aranylovagok? Ezt még sosem hallottam."

"Nem csoda. Az Aranylovagok Ylena Istennő közvetlen szolgálatában állnak. Általában az Ő parancsait teljesítik, én pedig közvetítőként adom át nekik az utasításokat, ha az Istennő elfoglalt."

Vyth elgondolkodott, majd Amarah-ra nézett.

"Ez azt jelenti..." kezdte.

"Igen." vágott közbe Aryn. "Ylena Istennő személyesen kérte fel Amarah-t, hogy váljon Aranylovaggá. Ő pedig elfogadta a felkérést."

Vyth arcán öröm tükröződött. Bár fájt neki, hogy Amarah-tól búcsúznia kell, mégis büszke volt rá. A közös edzések során szoros barátság alakult ki köztük, és most már inkább büszkeséget érzett, mint szomorúságot.

"Értem. Köszönöm, hogy megosztotta ezt velem." hajolt meg tiszteletteljesen.

"Az edzéseink véget érnek, de ne feledd, milyen sokat fejlődtél." mondta Amarah.

"Hálás vagyok érte, Amarah." mosolygott Vyth.

Aryn is mosolyogva figyelte kettejük kapcsolatát.

"Tisztában vagyok vele, mekkora utat tettél meg, Vyth." folytatta Aryn. "Ezért lenne egy kérésem hozzád. Jogodban áll elutasítani, ha úgy érzed, nem állsz készen rá."

Vyth érdeklődve egyenesedett ki, figyelve minden szóra.

"Talán furcsán hangzik, hogy rögtön a tanulmányaid után feladatot adok, de biztos vagyok a képességeidben. Amikor Ezüstlovaggá választottalak, nem csupán szükségből tettem. Láttam benned a lehetőséget, még akkor is, ha nem fejezted be az alap kiképzést." Aryn hangja komoly volt. "Szeretném, ha magad mellé vennél egy frissen avatott Őrzőt, és tanítanád őt."

Vyth megdöbbent, egy pillanatig szólni sem tudott.

"De Aryn Főpap... Még én magam sem tudok mindent. Hogyan taníthatnék valakit?" kérdezte bizonytalanul.

"Ahogy mondtam, bízom benned." mosolygott Aryn. "De természetesen nem kötelező vállalnod."

Vyth mélyen elgondolkodott. Bár kétségei voltak, végül bólintott.

"Elfogadom a feladatot, Aryn Főpap. Mindent megteszek, amit tudok."

"Köszönöm, Vyth. Nagy segítség vagy." válaszolta Aryn, majd enyhén meghajolt, amitől Vyth kissé zavarba jött.

"Amarah hamarosan részt vesz az Aranylovaggá avatásán. Miután ez megtörtént, bemutatom neked az új tanítványodat is."

"Nagyon köszönöm a bizalmat." mondta Vyth. "Mikor lesz az avatás?"

"Már majdnem minden készen áll. Egy-két napon belül sor kerül rá. Viszont figyelmeztetlek, hogy Aranylovagok avatásán csak Aranylovagok vehetnek részt. Ezért te sajnos nem lehetsz jelen."

"Teljesen érthető." bólintott Vyth. "Ezzel számoltam is."

"Nagyszerű." mosolygott Aryn. "Most viszont, ha megengeded, még néhány részletet át kell beszélnem Amarah-val."

"Természetesen." hajolt meg Vyth, majd elhagyta a termet, és elindult vissza az Őrszállóra.

A következő napokban Vyth elmélyült a saját képességeinek fejlesztésében. Különösen a mágiahasználatát igyekezett tökéletesíteni, azon belül is a támadó erejét próbálta növelni, hogy felkészültebben fogadhassa a rábízott tanítványt.

Vyth az edzései után, amikor visszatért az Őrszállóra, folyton azon gondolkodott, hogy napokon belül saját tanítványt kap. Félt ettől, hiszen nem tudta, mire számítson, nem tudta, hogyan fog tudni teljesíteni, és megfelel-e majd az elvárásoknak.

Egyik nap, félúton az edzőhelyre, Vyth szembetalálkozott Amarah-val. Egy csillogó, arany páncélt viselt, amelyből hatalmas energiák sugároztak. Amarah mellett egy fiatal, kék hajú férfi sétált. Mikor Amarah megpillantotta Vyth-et, már távolról intett neki.

"Vyth." szólította meg. "Épp hozzád igyekeztünk."

"Amarah. Örülök, hogy látlak." válaszolta Vyth, miközben szemügyre vette Amarah új páncélját, ami csodálattal töltötte el.

"Vyth." folytatta Amarah. "Szeretném neked bemutatni Llyris-t. Ő lesz a tanítványod, akiről Aryn Főpap mesélt."

"Örvendek a szerencsének, Vyth Ezüstlovag." hajolt meg tisztelettel Llyris.

Vyth-nek még mindig furcsán hangzott a neve a rangjával együtt. Bár már hónapok óta Ezüstlovag volt, nehezen szokta meg a megszólítást.

"Én is örvendek." válaszolta mosolyogva.

"Bízom benne, hogy meg tudok felelni majd az elvárásainak, Vyth Ezüstlovag." mondta Llyris kissé feszülten.

"Az elvárásaimnak?" kérdezte meglepetten Vyth, miközben Amarah-ra pillantott, aki egy pillanatra elmosolyodott. "Azért annyira ne aggódj ezen, nincs semmilyen konkrét elvárásom."

Amarah felnevetett. Látta mindkettejükön a feszültséget.

"Mindketten lazítsatok." mondta. "Tudom, hogy számotokra ez egy hirtelen változás, de ne csináljatok belőle túl nagy ügyet. Persze, nem szokványos dolog, hogy egy Ezüstlovag tanítson egy Őrzőt, de emberek híján most szükséges lépés volt. Vyth-nek is újdonság lesz a tanítás, de őszintén hiszem, hogy mindketten remekül fogtok teljesíteni."

Vyth és Llyris egymásra néztek, majd mindketten felnevettek.

"Igazad van, Amarah." mondta Vyth.

"Aryn Főpap üzeni, hogy ad néhány napot, hogy megismerjétek egymást." folytatta Amarah. "Aztán majd keresni fog titeket. Valószínűleg hamarosan egy küldetést is kaptok."

Beszélgetésüket hirtelen egy hangos zaj szakította meg. A város vészjelző kürtje harsant fel, amire gyorsan reagálva mindhárman a városközpont felé kezdtek rohanni.

Ahogy közelítettek, már távolról megpillantották az egyre növekvő tömeget, ami Őrzőkből és Ezüstlovagokból állt.

"Nagy a baj." szólt Amarah. "Hatalmas sötét energiát érzek abból az irányból. Mintha egy seregnyi démon tört volna be a városba."

Vyth és Llyris egymásra pillantottak, majd tovább futottak a városközpont felé.

Mikor odaértek, egyetlen démont találtak a téren, aki gonosz vigyorral figyelte az összegyűlt tömeget.

Amarah ledermedve bámulta a lényt. "M-micsoda? Egyetlen egy démonból árad ez a hatalmas energia?" kérdezte elképedve.

"Lám, milyen meleg fogadtatás." nevetett fel a démon. "Biztosan remekül fogok ma szórakozni."

Néhány Ezüstlovag közelebb lépett hozzá.

"Ki vagy, és mi céllal jöttél?" kérdezte az egyik.

"Sajnos a legutóbbi csata alatt nem volt lehetőségem ellátogatni ide, így most bepótolom. Úgyis unatkoztam már az Alvilágban." válaszolta a démon. "A nevem Vorgath. A Sötét Isten egyik Sötét Hercege. Lássuk, mire képes Ylena kicsiny városkája." mondta, majd villámgyorsan az Ezüstlovagok közé vetette magát. Mielőtt reagálni tudtak volna, néhány csapással végzett néhányukkal.

A válaszreakció nem késett. A tömeg egyszerre rontott rá, kardokat rántva és közelharci mágiát alkalmazva.

Amarah is támadásba lendült, Vyth és Llyris pedig követték.

Vorgath könnyedén védte ki a heves rohamokat, bármerről is jöttek. Minden egyes mozdulattal egy-egy harcost terített le, a testek sorra hullottak a földre.

A harcosok között pánik kezdett terjedni, ahogy látták, hogy a támadásaik hatástalanok.

"Elég volt!" kiáltotta Amarah, majd a tömeg közepéből egyenesen Vorgath elé ugrott, és Szent erővel átitatott kardjával suhintott felé.

Vorgath megérezte a Szent energiát, de puszta kézzel megállította a pengét, majd felnevetett.

"Ez minden, amire Ylena híres Aranylovagjai képesek? Kész vicc." szólt, majd kettétörte Amarah kardját, és az öklével a földre taszította.

Bár az arany páncél tompította az ütést, Amarah több métert repült hátra, és nehézkesen tápászkodott fel.

"Ez a város arra sem méltó, hogy elpusztítsam." mondta a démon. "Szégyen, hogy lovagoknak nevezitek magatokat, miközben egyikőtök sem tudott még csak megsebezni sem."

Vorgath végigpillantott az embereken, majd ismét elvigyorodott.

"Reméltem, hogy jobb szórakozást nyújtotok majd. De csak unatkozom."

Ezután kinyújtotta a karját, mire előtte egy portál kezdett megnyílni.

"Ajánlom, hogy legközelebb nagyobb kihívást nyújtsatok." szólt még vissza, mielőtt átlépett volna a portálon. A kapu rögtön utána bezáródott.

​​

Amarah némi erőfeszítés után feltápászkodott. Végignézett a körülötte heverő holttesteken. Arcán mély csalódottság tükröződött, amiért nem tudta megakadályozni a pusztítást, amit Vorgath hagyott maga után. A tehetetlenség érzése mardosta. Viselte az Arany páncélt, a vele járó hatalmat és tiszteletet, mégsem érezte úgy, hogy kiérdemelte volna.

A Templom irányából további Aranylovagok érkeztek, Aryn társaságában. Amarah elindult feléjük, de mikor közel ért hozzájuk, nem szólt egy szót sem. Csak elsétált mellettük, és ment tovább, eltökélten, szótlanul. Aryn látta a haragot és a bűntudatot Amarah szemeiben, de nem szólította meg. Úgy gondolta, jobb lesz, ha most hagyja.

Vyth Amarah után akart futni, de Aryn megállította őt.

"Hagyd most őt, Vyth." szólt Aryn. "Nyomasztják a történtek, de hagynunk kell, hogy feldolgozza."

Vyth szomorúan Amarah távolodó alakja felé fordult.

"Dehát látszik rajta, hogy önmagát hibáztatja." válaszolta aggodalmasan.

"Amarah mindig is így volt." mondta Aryn halkan. "Csak egyedül tudja feldolgozni a kudarcot. Idő kell neki, hogy átgondolja, mi történt, és hogy felismerje, nem az ő hibája volt. Ezt a folyamatot nem tudjuk sürgetni."

Vyth szomorúan bólintott, majd visszatért Llyris-hez.

Még aznap késő este, amikor Vyth már lefekvéshez készülődött, kopogás hallatszott az ajtaján. Amikor kinyitotta, Amarah-t találta az ajtó előtt állva. Az arca szomorú volt, de a tekintetében eltökéltség is csillogott.

"Vyth." szólt Amarah. "Ne haragudj, hogy ilyen későn zavarlak. De nem akartam szó nélkül elmenni."

"Elmenni?" kérdezte meglepetten Vyth. "Mégis hová mész?"

"Beszéltem Aryn Főpappal." válaszolta Amarah. "Eltávot kértem tőle. Egy saját célú küldetésre indulok, afféle expedícióra. Van egy fontos dolog, amit el kell intéznem, mielőtt visszatérnék."

"Tudok segíteni? Esetleg elkísérhetlek?" ajánlotta fel Vyth.

Amarah elmosolyodott.

"Ne aggódj, megleszek magam is. Hamar visszatérek. De köszönöm, hogy felajánlottad." mondta, majd egy rövid pillanatra még Vyth-re nézett, aztán elindult az éjszakába.

Vyth mélyen sóhajtott. Igazán aggódott a barátjáért, de emlékezett Aryn szavaira, így úgy döntött, ad időt Amarah-nak.

​​

Napokkal később, ahogy Vyth kilépett a házából, megpillantott egy Aranylovagot, aki az ajtaja előtt várakozott.

"Üdvözletem, Vyth Ezüstlovag." köszönt az Aranylovag.

"Szép napot." válaszolta Vyth kissé meglepetten. "Segíthetek valamiben? Történt valami?"

"Aryn Főpap hívat téged. Kérlek, gyere velem a Templomba."

"Értem. Ez esetben induljunk is."

Vyth az Aranylovag társaságában elindult az Istennő Temploma felé. Ahogy a bejárathoz értek, Vyth megpillantotta Llyris-t is, aki épp ott várakozott.

"Llyris." szólította meg Vyth. "Te mi járatban vagy itt a Templomnál?"

"Őt is Aryn Főpap hívatta." szólt közbe az Aranylovag. "Kérlek, ne várakoztassuk tovább a Főpapot."

Mindhárman a Főpap terme felé siettek, ahol Aryn már várta őket.

"Köszönöm, hogy ilyen hamar megérkeztetek." szólt Aryn. "Egy fontos feladatom lenne számotokra. Eredetileg Amarah kapta volna ezt a megbízást, de mivel ő eltávot kért és jelenleg kevés emberünk van, rátok esett a választásom."

Aryn közelebb lépett Vyth-hez, és a vállára helyezte a kezét.

"Nem szeretném rád terhelni Amarah teljes feladatkörét, de szükségem van a segítségedre."

"Semmi gond, Aryn Főpap." mosolygott Vyth. "Örömmel segítek, amiben tudok."

"Ennek igazán örülök." folytatta Aryn. "A feladat egyszerűnek tűnik, de veszélyes is lehet. Néhány nap múlva fontos találkozóm lesz Ezico-ban. Normál esetben két Aranylovag kísérne el, de most nem tudom megoldani. Így te, Llyris és Janryc fogtok elkísérni."

"Janryc?" kérdezte Vyth kissé értetlenül.

"Elnézést, még nem mutatkoztam be." szólalt meg az Aranylovag. "Janryc vagyok."

"Örvendek." mosolygott Vyth. "Tehát mi hárman fogjuk kísérni Önt Ezico-ba."

"Így van, pontosan." bólintott Aryn. "Holnap délelőtt indulunk."

Aryn a terem másik vége felé mutatott.

"Azért, hogy korán el tudjunk indulni, biztosítottam számotokra szállást a hálókörletben. A szobáitok már elő vannak készítve, kérlek, pihenjetek, hogy másnap frissek legyetek."

Mindhárman meghajoltak előtte, majd elindultak a hálókörlet felé. Elfoglalták a szobáikat, és rövidesen nyugovóra tértek, hogy kipihenjék magukat a holnapi indulásra.

​​

Másnap reggel mind a négyen a városkapunál várakoztak, indulásra készen.

"Hosszú út áll előttünk." mondta Aryn.

"Miféle város Ezico?" kérdezte Vyth. "Még sosem jártam ott."

"Nagyobb, mint Glelrun, de nem sokkal. " felelte Aryn. " A hangulata viszont teljesen más. Majd meglátod. Induljunk. Az úton úgyis lesz időnk beszélgetni."

A csapat elindult egy kijárt, poros úton, melyet többnyire kereskedők használtak. Mialatt egyre távolodtak a várostól, több szembejövő emberrel is találkoztak, akik illedelmesen köszöntek a tiszteletben álló Főpapnak és Lovagoknak.

Aryn haladt elől. Egy darabig csendben haladt előre, majd hirtelen megszólalt.

"Fontos, hogy Ezico-ban diszkréten viselkedjetek. Mint a legtöbb nagyváros, Ezico sem kedveli az idegen követeket. Nem ellenségesek, de nagyon elővigyázatosak.

"Ez miért van így?" kérdezte Llyris kíváncsian.

"A világ nagy városaiban, mint Glelrun vagy Ezico, található egy-egy Templom. Ezek a Templomok mind különböző Istenekhez tartoznak. Mint ahogyan Glelrun-nak, ami ugyebár Ylena, a Fény Istennőjének városa, úgy Ezico-nak is meg van a saját Istene. Mivel ezek az Istenek nincsenek túl bizalmas viszonyban, így a követőik is elővigyázatosak egymással."

"Így már érthető." szólt Llyris. "Na és Ezico-ban melyik Istent követik az emberek?"

"Ezico a Szerelem Istennőjének, Favena-nak a városa." válaszolt komoly hangon Aryn.

"Úgy hangzik, meg van a véleménye erről az Istennőről." szólt Vyth.

"Természetes nem ez az első alkalom, hogy Ezico-ba utazom. Bár már eltelt néhány év, hogy utoljára ott jártam. Az ottani Főpappal nem vagyunk túl jó viszonyban. Az Istenek követői igyekszenek az Istenük kedvében járni, és mivel Favena nem csak a szerelem, hanem a szenvedély Istennője is, így hát Ezico-ban rengeteg olyan hely van, ahol az emberek ki tudják élni a szenvedélyüket." pillantott hátra Aryn Vyth-re. "Az ottani Főpap is előszeretettel követi Favena Istennő kedvenc tevékenységeit, csak hogy finoman fogalmazzak. Sajnos a Főpap számára is fontosabb a szórakozás, mint a felkészültség egy esetleges háborúra. Igaz, hogy évszázadokon keresztül nem volt Ezico-nak problémája a háborúval, de csupán idő kérdése, míg a Sötét Isten Ezico-t is kinézi magának."

Csendben haladtak tovább, Vyth láthatóan belemélyült gondolataiba.

A nap gyorsan telt, és délutánra már egy ritkás erdőn vonultak keresztül. Vyth tekintete a távolba révedt. Nem tudta miért, de volt egy rossz előérzete. Mintha valami vagy valaki figyelné őket.

A csendet ismét Aryn törte meg.

"Vyth, Llyris. Úgy is van időnk bőven, meséljetek magatokról. Milyen céllal csatlakoztatok az Őrzőkhöz?" kérdezte Aryn.

"Ami engem illet..." kezdte Vyth. "...engem az apám nevelt fel, aki maga is Őrző volt, sok mindenre megtanított és mindig is az ő nyomdokaiba szerettem volna lépni. Ez az oka, hogy Őrző vált belőlem, ő inspirált és sokat segít nekem a mai napig."

"Ismerem őt, remek kardforgató. Sajnálatos, hogy visszalépett az Őrzői szolgálatából." szólt Aryn.

"Igen, remek kardforgató." folytatta Vyth. "Sokszor mesélt nekem azokról az időkről, mikor még Őrző volt."

"Miért lépett vissza?" kérdezte Llyris.

"Nem ismertem az anyámat. Rögtön a születésem után magunkra hagyott minket az apámmal. Így aztán mivel egyedül kellett felneveljen, nem tudta volna teljesíteni az Őrzői feladatait."

"Elhagyott titeket az anyád?" kérdezte meglepetten Llyris. "Biztosan haragszol rá emiatt."

"Az igazat megvallva, nem tudom mit érzek." válaszolt Vyth. "De egyáltalán nem haragszom rá. Apám a mai napig azt állítja, hogy anyám nem akart minket magunkra hagyni, de nem volt más választása. Viszont ettől többet nem árult el, hiába kértem. Ennyi elég is volt, hogy ne haragudjak anyámra, de nagyon szeretném megtudni, hogy mi volt az oka, hogy elment. Azt sem tudom él-e még, hiszen ennek már tizenhét éve..."

Janryc lassított, majd intett a többieknek, hogy álljanak meg.

"Valami nincs rendben." mondta halkan.

A csoport némán fülelt. Egy pillanatig semmi különöset nem lehetett hallani. De aztán Vyth is meghallotta. Egy alig észrevehető suhanás.

"Valaki figyel minket." szólt halkan Vyth, majd ösztönösen a kardjáért nyúlt.

A következő pillanatban egy sötét alak ugrott eléjük. Hosszú köpenyben rejtőzött, arcát részben elfedte a csuklya, de annyi látszott, hogy egy nő áll velük szemben. Tekintete hűvösen siklott végig a társaságon, majd végül Aryn-re szegeződött.

"Aryn Főpap." szólalt meg nyugodt, de mégis fenyegető hangon. "Meglepő, hogy ilyen csekély kísérettel utazol."

"Ki vagy te?" kérdezte Aryn nyugodt hangon.

"A nevem az nem számít. Úgysem vennétek hasznát." felelte a titokzatos nő. "Elvégre most fogtok meghalni."

A nő egyenesen Aryn felé ugrott, miközben egy kis pengét rántott elő a köpenye alól. Egy vörös szempár csillant meg a csuklyája alatt, mely gyilkos szándékot sugárzott.

Vyth ösztönösen mozdult. A nő alig egy pillanat alatt Aryn közelébe ért, de Vyth már közéjük vetette magát. Szikrák pattantak szét, ahogy a két penge találkozott. A nő azonban gyors volt. Egy kecses mozdulattal hátrébb szökkent, majd ismét támadásba lendült.

Llyris és Janryc sem tétlenkedtek. Llyris a nő oldalába próbált kerülni, míg Janryc Aryn elé állt, pajzsát védelmezőn tartva.

A nő támadásai visszafogottak voltak, mintha tesztelné Vyth képességeit. Egy pillanatra megállt. Ajkán halvány mosoly játszott.

A nő újra támadásba lendült, de ezúttal gyorsabb és agresszívabb volt. Vyth és Llyris felváltva hárították a csapásait, Janryc közben szorosan Aryn mellett maradt, készen arra, hogy beavatkozzon, ha szükséges.

"Kit szolgálsz?" kérdezte Vyth, miközben újabb csapást hárított.

A nő halkan nevetett, ahogy a pengéje újból összecsattant Vyth-ével.

"Ti mindig olyan kíváncsiak vagytok." felelte gúnyosan.

Vyth próbálta kiszámítani a nő következő mozdulatát, de ekkor erős sötét energiát kezdett érezni a nő irányából. A karjai kezdtek elnehezedni, a reflexei mintha egy árnyalatnyit lassultak volna.

Llyris is hátrébb húzódott, egy pillanatra megtámasztotta magát egy fa törzsén.

"Ez meg mi?" kérdezte Llyris értetlenkedve.

A nő ismét mosolygott.

"Ó, milyen kár. Azt hittem, tovább fogjátok bírni." nevetett fel, majd egy ugrással a levegőbe szökkent, és egy elegáns fordulattal a hátuk mögé került.

Vyth azonban gyorsabb volt. Megpördült és kardját a nő felé lendítette, de a nő kivédte, aki egy pillanatra közel hajolt hozzá.

"Mondd csak Vyth. Szeretnéd tudni ki vagyok?" suttogta, majd egy erőteljes rúgással hátralökte őt.

Vyth gyorsan talpra állt, majd ismét védekező állást vett fel.

A nő szeme ekkor ismét vörösen izzott. A bőre egy árnyalattal sötétebb lett, halovány jelek futottak végig a nyakán, ahogy enyhén elmosolyodott.

"A nevem Aezyra." mondta a nő.

Aryn arca elkomorodott, Janryc pedig feszesebben markolta pajzsát.

"Az Alvilág bérgyilkosa." szólt Aryn.

Aezyra mosolya kiszélesedett.

"Milyen megtisztelő." nevetett fel Aezyra. "Kevesen ismerik fel ezt a nevet. Akiknek elárultam, azok többsége már nem él."

Aezyra szeme tovább izzott, ahogy a bőre is egyre jobban vált sötét vörös színre.

"Az Alvilág bérgyilkosa." ismételte meg Vyth halkan.

Aezyra felkacagott. "Ó, ne légy ennyire merev, Őrző." kacsintott, majd egy gyors mozdulattal meglengette a pengéjét és ismét támadásba lendült.

Vyth ösztönösen mozdult, de most már tudta, Aezyra szándékosan játszott velük, tesztelte őket.

Janryc végre közbelépett. Pajzsával egy erőteljes csapást indított Aezyra felé, aki azonban könnyedén elhajolt, majd hátraugrott. Szeme még mindig izzott, ahogy Janryc-re pillantott.

Egyetlen gyors mozdulattal a földre csapott. A talaj megremegett alattuk, és egy sötét energiahullám terjedt szét a földön, mely rövid időre mindannyiukat hátrálásra kényszerítette.

Llyris elugrott az útból, de érezte, hogy a lábai elnehezednek.

"Ez a démon..." szólt Llyris. "Nem csak gyors, hanem a puszta jelenléte is hatással van ránk."

Vyth nem tétovázott, azonnal támadásba lendült, kardját egy egyenes, erőteljes vágással suhintotta Aezyra felé.

A démonnő viszont egyetlen mozdulattal hátrébb szökkent, és ekkor valami megváltozott a tekintetében. Már nem volt olyan játékos, olyan magabiztos. Tudta, hogy a harc kezd ellene fordulni.

Aezyra egy pillanatig még figyelte őket, majd egy halvány mosollyal megforgatta a pengéjét.

"Nos, ez váratlanul szórakoztató volt." nevetett fel. "De talán elég is ennyi."

A következő pillanatban sötét energia lengte körbe testét, majd szép lassan füstté vált.

Ebben a pillanatban minden elnémult. Vyth feszesen markolta a kardját, figyelve azt a helyet, ahol démonnő eltűnt, készen egy újabb támadásra. De Aezyra már nem volt sehol.

Janryc lassan leeresztette a pajzsát, de tekintete gyanakvó maradt.

Llyris halkan felsóhajtott, leengedte kardját.

Aryn gondterhelt arccal figyelte a környezetet. "Haladnunk kell tovább. Ezico már nincs messze." szólt, majd rögvest elindult tovább az úton, majd a többiek is követték őt.

A csapat csendben haladt tovább a poros úton. Már kezdett besötétedni. A fák ritkulni látszottak, majd végül egy nyílt mezőre értek. A távolban megpillantották Ezico magas falait.

​​

Ahogy közelebb értek, a város kapujánál már egy kísérő csoport várta őket.

"Üdvözöljük, Aryn Főpap." mondta az egyikük. "Raeve Főpap már várja Önt."

Aryn bólintott, majd egy pillanatra hátrapillantott Vyth-re és a többiekre. "Akkor itt az idő." mondta, majd átléptek a hatalmas kapun, belépve Ezico nyüzsgő utcáira.

A csapat határozott léptekkel haladt végig a városon, egyenesen a Templom felé. A Templom bejáratánál két őr állt, akik felismerve a Főpapot, félreálltak, hogy beengedjék őket.

Ahogy beléptek a hatalmas csarnokba, Raeve Főpap már ott várta őket a terem végén.

"Aryn." szólt Raeve. "Minek köszönhetjük a látogatásodat?"

Aryn határozottan előrébb lépett, egyenesen Raeve szemébe nézve.

"Egyre nagyobb veszély fenyegeti a világot, Raeve. A Sötét Isten hívei megindultak. Nem csupán elszórt támadásokról beszélek. Háború készül."

Raeve arca rezzenéstelen maradt, de karjait összefonta maga előtt.

"Legutóbb is ezt mondtad." mondta higgadtan.

"Ez teljesen más." folytatta Aryn. "Glelrun ostrom alá került. Az ellenség katonái a város kapujáig jutottak. Csak az Őrzők és az Istennő áldásának köszönhető, hogy Glelrun még áll."

Raeve némán hallgatta, arca továbbra is nyugodt maradt. Aryn azonban nem állt meg itt.

"Ezico talán most még békében él, de ne hidd, hogy ez örökké így marad. A Sötét Isten nem fogja figyelmen kívül hagyni ezt a várost. Ahogy a világ többi része elesik, úgy fog közeledni ide is."

"És mit vársz tőlem, Aryn?" kérdezte Raeve halkan. "Hogy hadsereget állítsak? Hogy Ezico népét fegyverbe szólítsam? Hogy feladjam mindazt, amiért ez a város létezik?"

"Azt várom, hogy értsd meg a helyzet súlyosságát." Aryn hangja nyugodt maradt, de határozott. "Közös hadsereget kell szerveznünk. Minden város és minden erőforrás számít. Ha most összefogunk, talán még van esélyünk megállítani a közelgő pusztulást."

Raeve felsóhajtott, mintha már előre sejtette volna ezt a beszélgetést.

"Ezico mindig is a szerelem és a béke városa volt. Az emberek itt nem harcosok. Nem fogom megváltoztatni a város lényegét egy háború kedvéért, amely talán soha nem éri el a kapuinkat."

"Ez ostobaság." szólt közbe Llyris, és egy lépést tett előre. "Te is tudod, hogy ez nem így működik. Előbb vagy utóbb elér ide is az ellenség. És ha akkor még mindig így gondolkodsz, Ezico védtelen lesz."

Raeve rápillantott Llyris-re, de nem haraggal, inkább türelemmel nézett rá.

"Te még fiatal vagy." mondta csendesen. "Azt hiszed, hogy minden csatát meg kell vívni, mert különben veszítünk. De én másképp látom. Az emberek itt boldogan élnek. Miért kellene elvennem tőlük ezt a nyugalmat egy olyan harc miatt, amelyben nem kértek részt venni?"

Aryn halkan kifújta a levegőt. "Mert ha nem készülsz fel, amikor elér hozzád, már késő lesz."

A csarnokban csend lett. Raeve egy hosszú pillanatig Aryn arcát fürkészte, majd lassan megrázta a fejét.

"Nem fogok háborút hozni Ezico-ra." jelentette ki.

Aryn egy pillanatig hallgatott, majd ismét megszólalt.

"Raeve, tudom, hogy nem akarsz részt venni ebben a háborúban. De gondolj bele, mi történik, ha a démonok megjelennek Ezico kapujánál. Akkor már nem lesz választásod. Most még van."

Raeve halkan sóhajtott. "Nem kockáztathatom Ezico békéjét egy olyan fenyegetés miatt, ami talán soha nem ér el ide."

"Ez nem feltételezés." folytatta Aryn. "Glelrun ostrom alatt állt. Még az Alvilág bérgyilkosa is ránktámadt idefelé az úton. Ez nem valami távoli háború, Raeve. Már itt van."

Raeve figyelte Arynt, de a tekintete változatlan maradt.

"Te mindig is harcos voltál." mondta halkan. "Mindig készen álltál a küzdelemre, a harc volt az utad. De az én utam más. Az én népem más."

Aryn feszesen állta a pillantását. "Ez nem csak rólad vagy rólam szól. Az egész világunk békéje a tét."

Raeve hosszan hallgatott, majd végül felsóhajtott.

"Nem adhatok hadsereget. Nem vonhatom bele Ezico-t ebbe a harcba." mondta csendesen. "De... nem akarom teljesen figyelmen kívül hagyni a kérésedet sem."

Aryn meglepetten hallgatott.

Raeve folytatta. "Egyetlen harcosommal tudok hozzájárulni az ügyedhez. Egy erőssel. Egy olyannal, aki talán többet ér egy egész seregnél."

Aryn érdeklődve figyelte. "Ki az?"

Raeve egy apró mosollyal bólintott. "Archion. A testőrségem egyik leghűségesebb tagja. Ő elkísérhet titeket."

"Egyetlen ember, aki többet ér egy seregnél?" kérdezte Llyris kétkedve.

"Egy sárkány." válaszolt Raeve.

A csend egy pillanatra megfeszült köztük.

"Kevesen élnek a világban, akik hozzá hasonló erővel bírnak." folytatta Raeve.

Aryn bólintott. "Miért segítesz mégis?"

Raeve tekintete egy pillanatra meglágyult. "Csak mert régen barátok voltunk."

Aryn halkan kifújta a levegőt. "Köszönöm Raeve."

Raeve egy mozdulattal intett az egyik őrnek. "Hívjátok Archiont. Új küldetése van."

A terem csendjét hamarosan léptek törték meg, ahogy egy magas, sötét hajú férfi lépett be. Tekintete hideg és kifejezéstelen volt, ahogy végigmérte a jelenlévőket.

Archion nem hajolt meg, nem szólalt meg rögtön. Először Raeve-re pillantott, majd lassan Aryn-ra nézett.

"Hívattál, Raeve Főpap?" kérdezte végül, hangjában nyoma sem volt tiszteletnek, de nyílt ellenségességet sem mutatott.

"Így van." bólintott Raeve. "Szükségem van rá, hogy elkísérd Aryn-t és a társait. Segíts nekik a küldetésükben."

Archion végigmérte Aryn-t és a többieket.

"Nem tartozom nekik semmivel, hogy segítsek nekik." jegyezte meg enyhén gúnyos tekintettel.

"Nekik nem, de nekem igen." felelte Raeve hűvösen. "Ez nem kérés."

A csend feszültté vált. Archion lassan mély levegőt vett, mielőtt ismét megszólalt volna.

"Nem érdekel az emberek harca." mondta. "De ha ez a parancsod, teljesítem."

Aryn egy lépést tett felé, állta a férfi hűvös tekintetét.

"Nem elég, ha csak ott leszel." mondta határozottan. "Ha velem tartasz, harcolni is fogsz."

Archion nem válaszolt azonnal. Mintha mérlegelte volna a helyzetet. Végül vállat vont.

"Ha kell, harcolok." mondta közönyösen. "De ne várd, hogy hűséget esküdjek neked."

Aryn halványan elmosolyodott. "Nem is kérem."

Raeve hátrébb lépett, és bólintott.

"Most már indulhattok." jelentette ki. "Sok sikert Aryn."

Aryn bólintott, majd a csapat végül elhagyta a Templomot.

​​

Csendben haladtak végig Ezico utcáin, egyenesen a városkapu felé. Archion pár lépéssel lemaradva követte őket, mintha nem akarna teljesen beilleszkedni a csoportba, arcán közöny látszódott.

Ahogy kiértek a városból, Aryn megtörte a csendet.

"Nuurgan-ba tartunk." mondta határozottan. "Az Ördög Szíve-ként is emlegetik. Ez a Sötét Isten földi területének központja."

Llyris kíváncsian pillantott felé. "Miért pont oda?"

"Mert ott tudjuk meggátolni a támadások következő hullámát." felelte Aryn. "Egy mágikus erőteret kell létrehoznunk. Ha sikerül, a Sötét Isten és csatlósai nem lesznek képesek portált nyitni az Alvilágból. Legalábbis egy darabig, ezért ez nem állítja meg őket végleg, de időt nyerünk."

Vyth bólintott. "És hogy jutunk be egy démonok uralta területre?"

Aryn halkan sóhajtott. "Úgy, hogy nincs más választásunk."

Janryc szótlanul hallgatta a beszélgetést, de a tekintete elszánt volt.

Archion csak egy fáradt sóhajt hallatott. "Ti tényleg bele akartok sétálni egy csapdába."

Aryn felé fordult. "Ha van jobb ötleted, mondd."

Archion összefonta karjait. "A démonok nem ostobák. Ahogy belépünk a területükre, tudni fogják, hogy ott vagyunk."

"Akkor harcolunk." vágta rá Llyris.

Archion nem mondott semmit. Csak egy apró, cinikus mosoly jelent meg az arcán.

"Ám legyen." morogta végül.

Ahogy tovább haladtak, az út még békés volt, de tudták, hogy ez nemsokára megváltozik. A világ legsötétebb pontja felé tartottak, és nem tudták mi fog ott várni rájuk.

A nap már lemenőben volt, amikor a csapat egy kisebb erdős területen állt meg pihenni.

Llyris leült a tábortűz mellé, majd a többiekre pillantott. "Egyáltalán meddig tart még az út?"

"Még legalább két napig." felelte Aryn. "De amint átlépünk az emberi földrész határán, onnantól óvatosabbnak kell lennünk."

"Tehát addig még van idő." morogta Archion, aki egy közeli fának támaszkodott, kissé elfordulva a többiektől. Láthatóan nem érezte szükségét annak, hogy teljesen beilleszkedjen a csapatba.

"Nem tűnsz túl lelkesnek." jegyezte meg Janryc.

Archion egy fáradt mosollyal sóhajtott. "Mert nem vagyok az. Miért is kellene az legyek?"

Vyth felhúzta egyik szemöldökét. "Azt mondták, hogy egy sárkány vagy. Nektek nem szokásotok a harc?"

Archion lassan Vyth felé fordult. "És mit tudsz a sárkányokról, Ezüstlovag?"

Vyth kissé meglepődött a kérdésen, majd megvonta a vállát. "Csak annyit, amennyit a legendák mondanak. Hatalmas, erős lények, akik évszázadokig élnek, és akik képesek egész seregeket elpusztítani."

Archion elmosolyodott, mintha szórakoztatná a válasz. "Nos, a legendák sok mindent elferdítenek."

Llyris kíváncsian hajolt előrébb. "Akkor mi az igazság?"

Archion egy pillanatig hallgatott, mintha azon gondolkodna, mennyit áruljon el.

"Nem minden sárkány harcos." mondta végül. "És nem minden sárkány akar belekeveredni az emberek háborúiba."

"Akkor miért vagy mégis itt?" kérdezte Vyth.

Archion az égre emelte a tekintetét. "Mert nem volt más választásom."

Csend lett. Vyth és Llyris egy pillanatra egymásra néztek, de egyikük sem akarta folytatni a témát.

Aryn végül megtörte a csendet. "Nem kell egyetértenünk mindenben, de egy dolog biztos. Ha Nuurgan-ba érünk, számítani fogunk egymásra."

Archion nem válaszolt azonnal. Csak a tűzbe bámult, majd végül egy apró, alig észrevehető bólintással jelezte, hogy érti.

Az éjszaka lassan leszállt, és a csapat pihenni tért.

​​

Az út eleje nyugodtan telt. Emberi területen haladtak, falvakon és kisebb erdei ösvényeken át. A csapat csendben haladt előre, csak a madarak hangja és a lépteik tompa zaja kísérte őket. Archion néhány lépéssel mögöttük, a szokásos közönnyel.

"Mintha túlságosan is nyugodt lenne minden." jegyezte meg Llyris.

"Addig a jó nekünk." felelte Aryn, miközben nem lassított.

Ahogy telt az idő, a táj megváltozott. A növényzet sápadtabb lett, a levegő sűrűbb. A határ közel volt.

A bokrok közül egy démon vetette rá magát a csapatra. Vyth egy mozdulattal félreütötte, majd egy gyors vágással végzett vele.

"Felderítő." mondta Janryc. "Lesznek többen is."

Nem kellett sokat várni. Három újabb alak bukkant fel. Archion csak sóhajtott, majd előre lépett. Egyetlen mozdulattal elintézte őket.

"Nevetséges." morogta.

"Figyelmeztetés volt." mondta Aryn. "Tudják, hogy jövünk."

Ahogy tovább haladtak, újabb támadók bukkantak fel. Csoportokban jöttek, de egyik sem jelentett igazi kihívást. Llyris futás közben sorra vágta le őket, Janryc gyors mozdulatokkal végzett velük. Vyth gyakorlottan mozdult, a kiképzések alatt tanult technikákat alkalmazta. Archion alig tűnt úgy, mintha erőfeszítést tenne, mégis ő végzett a legtöbbjükkel.

"Mintha csak próbára tennének minket." szólt Vyth, miközben a földön heverő testekre nézett.

"Nem. Épp csak átléptük a határt." felelte Aryn. "A valódi ellenállás Nuurgan belsejében vár ránk."

Senki nem szólt többet. Tovább haladtak a sűrűsödő sötétség felé.

​

Ahogy elérték Nuurgan-t, a táj szinte azonnal megváltozott. A föld sötét és élettelen volt, repedések hálózták be, a levegő súlyosabbá vált. Aryn megállt egy sziklás magaslaton.

"Itt kezdjük." mondta halkan, majd letérdelt, kezét a földre helyezte, és lehunyta a szemét. Teste körül aranyló fény jelent meg, amely lassan egyre erősebben pulzált.

A többiek csendben figyeltek, pásztázva a környéket. Eleinte minden nyugodtnak tűnt. De nem tartott sokáig.

Egy mély moraj hallatszott valahonnan, majd a semmiből, néhány méterre tőlük, megnyílt egy vörösen izzó portál. Lángok csaptak fel belőle, és három démon lépett elő, a szemük vörösen izzott, karmaik élesek voltak, mozgásuk pedig gyors és könyörtelen.

A csapat azonnal felvette a harci alakzatot, és gyors, összeszokott mozdulatokkal támadták meg az ellenséget. Llyris egy fényvarázslatot idézett, amely elvakította az egyik démont, majd csapást mért rá, míg Vyth a kardját a másik hasába mélyesztette. Archion oldalról közelített, egyetlen ütésével porrá zúzva a harmadik ellenfelet.

A portál azonban nem záródott be. Újabb portálok nyíltak meg körülöttük, egyre több démon kezdett előbukkanni, a számuk gyorsan növekedett.

"Aryn! Mennyi idő kell még?" kiáltotta hátra Janryc, miközben az egyik démont hátravetette egy szélmágia-lökettel.

"A kör lezárása még nem teljes. Ha most abbahagyom, az egész hiábavalóvá válik!" kiáltotta vissza Aryn, hangja megremegett az erőfeszítéstől, de továbbra is koncentrált.

A csapat tagjai egymás hátát fedezve küzdöttek, de a démonok száma szinte minden pillanatban megduplázódott. A harc kiszámíthatatlan lett. Minden irányból támadták őket. Egy szárnyas démon a magasból csapott le Llyrisre, aki csak az utolsó pillanatban tudott elhajolni. Vyth a segítségére sietett, a kardja élével súlyos vágást ejtve a démon mellkasán. Vér és sötét energia fröccsent szét.

"Túl sok a portál már mindenfelé!" lihegte Janryc, miközben megsemmisített egy újabb ellenfelet. "Csapdába estünk!"

Archion eddig visszafogottan harcolt, emberi alakjában is elegendő erő lakozott benne, hogy súlyos csapásokat mérjen az ellenségre. De ahogy a kör kezdett bezárulni körülöttük, és a levegőt már szinte elnyelte a démoni jelenlét, előrelépett.

"Elég volt." morogta. Egy pillanat múlva a testét fehér fény ölelte körbe. Csontjai megnyúltak, izmai megfeszültek, ahogy alakja átalakult. Egy hatalmas, fekete pikkelyekkel borított sárkány állt a csapat mögött. A szemei vörösen izzottak, a szárnyai hatalmas árnyékot vetettek a földre.

A démonok egy pillanatra megtorpantak.

Archion felüvöltött, a hangja olyan erővel zúgott végig a síkon, hogy a közeli portálok egy része megremegett. Egyetlen szárnycsapással a levegőbe emelkedett, majd lecsapott az ellenségre. Lángokat okádott, a tűz nemcsak perzselt, hanem elpusztította a démoni testeket. Karmaival lesújtott, egyetlen mozdulattal darabolva fel a köré gyűlt ellenséget.

"Most már van esélyünk!" kiáltott fel Llyris, miközben újra támadásba lendült.

A démonok egyre kaotikusabban mozogtak, láthatóan nem számítottak ekkora ellenállásra. Archion minden mozdulatában ott volt az évszázadok tapasztalata és ereje. A démoni portálok kezdtek visszahúzódni.

​​

Aryn egy utolsó, erőteljes lökést küldött ki a földbe, mire a szikla megremegett. Az erőtér bezárult. Egy fényes, aranyló aurával tündöklő fénykupola húzódott szét a tájon. A démonok sikoltozva kezdtek hátrálni, az erő elűzte őket, vagy ha nem voltak elég gyorsak, elhamvadtak benne.

Archion lassan visszatért a földre, majd visszaváltozott emberi alakjába. Fáradtság látszott rajta, de szemeiben most először nem a közöny, hanem a düh és elszántság égett.

A csatatér tele volt hamuval és felperzselt földdel. A démonok elpusztultak vagy menekültek, és a mágikus kupola most már védelmet nyújtott az Alvilági portálokkal szemben.

Vyth zihálva nézett körbe a csapattagjain. Janryc vérző karját szorította, de állta a fájdalmat. Llyris az egyik összedőlt szikla mellett ült, láthatóan kimerülten, de sértetlenül.

Aryn feltápászkodott. "Kész. Most egy ideig nem tudnak újabb portálokat nyitni ezen a területen."

"Legközelebb ne hagyjátok, hogy idáig fajuljon.” mondta Archion halkan, és egy kődarabra ülve fújt egy nagyot.

“Nélküled már nem élnénk.” válaszolta Aryn őszintén.

Archion nem reagált, csak elővett egy flaskát és meghúzta.

"Ez volt az egyik legőrültebb csata, amiben valaha részt vettem..." jegyezte meg Llyris.

"És ez csak a kezdet." morogta Archion.

Aryn bólintott. “Az erőtér zárva tartja a kaput. Egy időre legalábbis. Talán hónapokig, ha szerencsénk van.”

“De ez csak egy időnyerés. Ugye?” kérdezte Llyris.

“Igen.” mondta Aryn. “De az idő is fegyver, ha jól használjuk.”

Archion felállt, hátát megropogtatta.

“Én visszatérek Ezico-ba.” mondta.

Aryn odalépett hozzá.

“Köszönöm, Archion. Tudom, hogy nem akartál itt lenni. De nélküled elvesztünk volna.”

“Nem tesz semmit. Végülis nem volt egy rossz csata.” válaszolta.

Néhány pillanattal később Archion hátat fordított, és egyedül indult el Ezico felé. A csapat többi tagja még néhány percig csendben állt, mielőtt Aryn szólalt volna meg.

“Induljunk mi is haza.”

A csapat lassan útnak indult a porlepte ösvényen visszafelé, a lemenő nap vörös fényében. Az ég alján már kezdtek feltűnni az első csillagok, de tudták, hogy ez a győzelem nem végleges.