5. Fejezet

Néhány nap telt el, ahogy Vyth újra együtt gyakorolt Llyris-szel. A mozdulataikból látszott, hogy egyre jobban összeszoktak. A csendes edzések alatt már szinte szavak nélkül is értették egymást.

Egy pillanatra megálltak. Vyth letörölte homlokáról az izzadságot, és egy félmosollyal biccentett Llyris felé, aki épp levegő után kapkodott.

Ekkor lépések hangja szakította meg a csendet. Mindketten megfordultak.

A Főparancsnok közeledett feléjük. Testtartása egyenes, mozgása határozott volt, ahogy átlépte a gyakorlótér peremét. Semmi kíséret, semmi hivatalos bejelentés. Csak ő maga.

"Főparancsnok." köszöntötte egyszerre a két fiatal, szinte egyszerre felegyenesedve.

A férfi biccentett.

Vyth és Llyris egy szempillantás alatt félrerakták a fegyverüket, és a parancsnok elé léptek. Érezhetően meglepődtek a látogatáson.

"Aryn Főpap jelenleg elfoglalt, így engem bízott meg, hogy elmondjam számotokra a következő feladatotokat." kezdte egyenesen, minden udvariaskodás nélkül. "Egy közeli faluban egy jól ismert zsoldoscsapat állított fel főhadiszállást. Többször is összefutottunk már velük. Bűnözők, zsarolók, csempészek, néhányuknak vér is tapad a kezéhez."

Vyth összevonta a szemöldökét. "És most ott vertek tanyát?"

"A jelentések szerint embereket toboroznak. Lehet, hogy egy nagyobb megbízásra készülnek, de nem tudjuk pontosan, mire." A Főparancsnok megállt előttük, és egy pillanatra mindkettejük szemébe nézett. "A feladatotok nem más, mint beépülni. Majd belülről felmérni az erejüket, a terveiket, és amikor eljön az ideje, letartóztatni őket."

Llyris feszülten figyelt. "Egyelőre nem támadjuk meg őket?"

"Nem. Aryn Főpap úgy döntött, ezúttal más utat választunk." A Főparancsnok egy rövid szünetet tartott, majd halkabban hozzátette. "Nem egyszerű feladat. Óvatosan kell mozognotok. Ha felfedik, kik vagytok, az egésznek vége."

Vyth és Llyris egyszerre bólintottak. A Főparancsnok még egy pillanatig némán állt, aztán sarkon fordult és távozott. Nem volt szükség több szóra.

Ahogy lépteik zaja eltűnt a távolban, Llyris Vyth felé fordult.

"Szóval zsoldosok közé vegyülünk." mondta halkan, de a hangjában már ott volt az izgalom.

"Úgy tűnik." válaszolta Vyth.

"És hogyan csináljuk? Csak úgy odasétálunk, és ajánljuk a szolgálatainkat?"

"Nem. Előbb körülnézünk a faluban. Ha harcosokat keresnek, elérjük, hogy felfigyeljenek ránk."

Llyris elmosolyodott. "Akkor csak meg kell mutatnunk, mit tudunk."

Vyth visszanézett a gyakorlótérre, ahol még nemrég egymással küzdöttek.

"Holnap indulunk." mondta végül.

Llyris bólintott.

Vyth és Llyris másnap kora reggel útnak indultak Glelrun utcáin. Nem beszéltek sokat, tudták, mi a dolguk. Először egy kisebb fegyverkereskedésbe tértek be, ahol nem tűntek túlzottan feltűnőnek. A bolt szűk volt, a falakon kardok, tőrök és különféle pengék sorakoztak.

Vyth egy sötét, kissé kopott pengét emelt le a falról, megpörgette a markolatát, majd bólintott. "Ez elég átlagosnak tűnik."

Llyris egy kisebb, könnyebb pengét választott, majd egy másik polcról néhány dobókést vett magához. "Olyan fegyverek kellenek, amik nem árulják el, kik vagyunk."

A következő állomás egy ruhaüzlet volt. Nem az Őrzőknek való páncélok, hanem egyszerű utazók és zsoldosok öltözékei sorakoztak az állványokon. Kopott vászon, bőrszíjak, szürke és barna színek.

"Ez jó lesz." mondta Llyris, miközben egy sötétszürke csuklyás köpenyt tartott maga elé.

Vyth egy sötétbarna, kissé viseltes kabátot választott, alá egyszerű inggel és mellvérttel. "Elég közönséges ahhoz, hogy ne legyen feltűnő."

Mire bejárták a boltokat, mindent beszereztek, amire szükségük lehetett. Néhány adag szárított ételt, kötszereket, alapvető túlélőeszközöket. Semmi különleges, semmi feltűnő. Minden tárgy egyetlen célt szolgált, hogy be tudjanak olvadni a zsoldosok közé.

Délre már készen álltak. Fegyverek az övön, köpeny a vállon. Megvolt minden, ami kellett az új szerephez. Már csak a küldetés maradt hátra.

Nem siettek. A közeli falu nem volt messze, néhány órás út választotta el őket tőle, mégis érezték, hogy ez a csendes kezdet csak a felszín.

Az ösvény kanyargott az erdő szélén, majd kisebb dombok között vezetett tovább. Időnként elhaladtak néhány vadállat mellett. Egy fácán csapongott fel a bokrok közül, egy rókát láttak, amint épp a távolban iszkolt át az úton. Minden békésnek tűnt.

"Egész nyugodt környéknek látszik." jegyezte meg Vyth, miközben szemével a tájat pásztázta.

"Csak látszólag." válaszolta Llyris. "A jelentés szerint egyre több támadás történik a környéken. És nem démonok. Csak egyszerű bűnözők."

Alig telt el fél óra, mire bebizonyosodott, hogy igaza volt. Három férfi állta el az útjukat rongyos ruhában, rozsdás fegyverekkel, de magabiztosan.

"Ez itt fizetős út." szólalt meg az egyik, miközben előhúzta kardját.

Vyth csak rápillantott Llyris-re, majd egyetlen mozdulattal előrántotta a kardját. A harc rövid volt. A három támadó hamar földre került. Odafigyeltek, hogy ne okozzanak halálos sérüléseket.

"Ennyit a fizetős útról." jegyezte meg Vyth, miközben letörölte kardjáról a vért.

Llyris körbenézett, majd bólintott. "Nem csodálom, hogy a környékiek félnek. Ha ilyen alakok garázdálkodnak az utakon, már senki sincs biztonságban."

Tovább indultak. Az út a dombok után lassan lejtett, majd egy kisebb patak mellett vezetett. Itt-ott elhaladtak egy-egy elhagyatott kunyhó vagy romos kerítés mellett, amik egykor lakott területre utaltak.

Késő délutánra értek oda. A falu nem volt nagy. Pár utcából, egy főtérből és néhány melléképületből állt. A házak többsége fából készült, néhány készült csak kőből. Volt köztük néhány teljesen elhanyagolt is.

A falu utcái csendesek voltak. Az emberek nem siettek, de a tekintetük gyanakvóan vándorolt végig az idegeneken. Vyth és Llyris tudták, hogy nem fognak gyors válaszokat kapni. Nem egy olyan helyen jártak, ahol az emberek szívesen osztották meg a gondolataikat.

Körbejárták a főteret, majd sorra tértek be néhány kisebb boltba, kovácsműhelybe, fogadóba. Az első néhány beszélgetés semmit nem hozott. Csak vállvonásokat, lesütött tekinteteket, vagy szűkszavú elutasításokat.

Végül egy öregedő árus a gyümölcsös stand mögül, miután megbizonyosodott róla, hogy senki nem figyel, halkan odasúgott nekik egy nevet.

"Fekete Holló... nem mondják ki hangosan itt. Senki nem akar bajt. De ha tényleg őket keresitek, egy közvetítőn keresztül kell intézni. Közvetlenül nem beszélnek senkivel."

"Közvetítő?" kérdezte Vyth halkan, kissé előrehajolva.

"Azt mondják, van egy ember a faluban, de sajnos nem tudom ki az."

Vyth bólintott. "Köszönjük."

A férfi nem válaszolt, csak lesütötte a szemét, és gyorsan elkezdte rendezni a portékáját, mintha nem is beszéltek volna.

Llyris csendesen megszólalt.

"Fekete Holló... hallottam már ezt a nevet. De sosem hittem volna, hogy tényleg ilyen mélyen behálózták a környéket."

"Ha valóban ennyire rejtőzködnek, nem lesz könnyű beépülni közéjük." jegyezte meg Vyth. "De ha el akarják érni, hogy csak az jusson el hozzájuk, akinek komoly szándékai vannak... nos, akkor pont ezt fogjuk megmutatni."

Egy órával később, ahogy egy poros mellékutcán sétáltak, hárman állták el az útjukat. Egy középkorú, borostás férfi lépett elő középről, ruházata egyszerű volt, de mozdulataiban nyers magabiztosság ült. A két társa mögötte maradt, egyikük baltát cipelt a vállán, a másik karba tett kézzel figyelte őket.

"Hallottam, hogy két jöttment férfi a Fekete Holló után érdeklődik." szólalt meg a középső, hangja száraz volt és nyers. "És én nem szeretem, ha idegenek kíváncsiskodnak."

Vyth nyugodtan nézett vissza. "Nem kíváncsiskodunk. Munkát keresünk."

"Úgy hallottuk, ebben a faluban működik egy zsoldoscsapat." tette hozzá Llyris. "Nem kérdezősködünk, csak tesszük a dolgunkat."

A férfi szemöldöke megemelkedett. Egy pillanatig csend volt.

"Zsoldosnak állnátok?" kérdezte végül.

"Ha fizetnek." felelte Vyth.

A férfi elmosolyodott "Valóban keresünk új tagokat. De nálunk gyakorlat alapján dől el, hogy ki csatlakozik és... hogy ki hal meg. "

Egyetlen intés, és a két mögötte álló férfi előrelépett. Nem kérdeztek, nem figyelmeztettek. Egyszerűen támadtak.

Vyth és Llyris ösztönösen reagáltak. Kardok rántódtak elő, pengék csaptak össze. A harc nem volt hosszú, de annál hevesebb. Az ellenfelek jól harcoltak, nem voltak kezdők. De Vyth mozdulatai pontosak voltak, védekezésből támadásba lendült, és gyorsan elhárította az egyik férfi csapásait, majd egy ügyes mozdulattal kibillentette egyensúlyából, és földre küldte.

Llyris sem maradt le. Fürgén mozgott, és bár ellenfele erőből támadott, ő ritmust váltott, oldalra mozdult, majd kardjával keresztbevágva leütötte fegyverét. Egyik támadó sem sebesült meg komolyan, de egyértelmű volt, ki győzött.

A közvetítő szótlanul figyelte a harcot. Amikor vége lett, csak egy rövid pillanatig nézte a két legyőzött embert, majd újra Vyth-re emelte a tekintetét.

"Nem rossz." mondta végül. "Határozottan... nem volt rossz."

Azzal sarkon fordult, és távozott anélkül, hogy bármit magyarázott volna.

Vyth és Llyris némán álltak a helyükön. Egyikük sem kérdezett.

Néhány perccel később egy újabb férfi közeledett. Magas volt, fekete kabátban, oldalán két penge, mozgásában a fegyelmezett erő jelei. Arca szikár volt, a tekintete pedig éles.

"Ti vagytok azok, akik az előbb legyőzték az embereimet?" kérdezte.

"Mi lennénk." felelte Vyth.

A férfi bólintott. "Én vezetem a Fekete Hollót. És úgy tűnik... van hely számotokra a csapatban."

Egy hosszabb pillanatig csendben mérte végig őket, majd sarkon fordult, intve, hogy kövessék.

Vyth és Llyris egymásra néztek, majd némán elindultak utána.

A férfi végigvezette őket a falun túl húzódó kis ösvényen, amely egy félreeső, bozóttal takart emelkedő mögé kanyargott. Ott állt a Fekete Holló ideiglenes tábora. Néhány sátor, egy fegyverállvány, egy tűzrakóhely és egy rozoga istálló.

A vezetőjük megállt, majd hátrapillantott.

"Ez az egyik rejtekhelyünk. Innen indulnak a kisebb megbízások. És innen indul most a tiétek is."

Vyth és Llyris nem szóltak, csak figyeltek.

"A mai munkát egy helyi banda rendelte meg. Állítólag régóta ellenségeskednek egy másik csoporttal, de most lett elegük. Azt akarják, hogy intézzük el helyettük."

"Mit jelent pontosan az intézzük el?" kérdezte Vyth óvatosan.

A férfi szeme megvillant. "Öljetek meg mindenkit, aki ott van."

Csend lett. Egyetlen szó nélkül néztek össze Llyris-szel, majd bólintottak. Nem tiltakoztak.

A férfi hátrahagyta őket, és újra magukra maradtak.

Egy ideig csak álltak a tábortűz mellett, miközben a körülöttük lévő zsoldosok ügyet sem vetettek rájuk. Valaki húst sütött egy rozsdás rácson, máshol egy kártyajáték zaja hallatszott. A háttérben egy férfi nevetése harsant fel, de egyik hang sem tűnt őszintének.

Llyris halkan szólalt meg elsőként. "Ez nem egy felderítő megbízás. Ez gyilkosság."

"Az." bólintott Vyth. "De ha visszautasítjuk, azzal lebukunk."

Llyris a földre nézett, majd halkan hozzátette. "Bűnözők..."

"Ha mi nem öljük meg őket, majd megteszi más. Nekünk viszont küldetésünk van." Vyth hangja szigorú volt, de nyugodt. "Azt tesszük, amit kell."

Llyris bólintott, de a mozdulatában feszültség volt. Ő sem örült a döntésnek.

Az indulás sötétedés után történt. Öten voltak. Vyth, Llyris, és három másik zsoldos. Mindhárman gyakorlottak voltak, gyorsak, és szó nélkül hajtották végre az utasításokat.

A célpont egy omladozó épületekből álló külterületi telep volt, ahol a rivális banda húzta meg magát. Az első házhoz hangtalanul értek. Az egyik zsoldos lépett be elsőként, majd intett. Két férfi volt odabent, egyikük aludt, a másik épp valamit írt. Egyetlen szó sem hangzott. A pengék dolgoztak.

Vyth egy pillanatra megtorpant, mikor kiléptek.

Llyris sápadt volt, de nem szólt. Tudta, nincs visszaút.

Sorban vették a házakat. Mindenhol volt valaki, és mindenhol maradtak holttestek. Egy férfi próbált kimenekülni az ablakon át, de az egyik zsoldos egy dobókésével a földbe szögezte. Egy másik fegyvert rántott az ajtó mögül, de Vyth reflexből lesújtott rá.

A banda tagjai nem voltak felkészülve erre. Egyesek fegyvert sem fogtak, mások kétségbeesetten próbáltak menekülni vagy visszatámadni. De a zsoldosok összehangoltan mozogtak. Egyikük fedezte a bejáratokat, a másik mindig a hátsó kijáratokat figyelte, és Vyth, bár minden ütésével küzdött magában, nem hibázott.

A támadás gyors és könyörtelen volt.

Ahogy a banda létszáma apadt, egyre közelebb kerültek a központi épülethez. Egy régi, emeletes házhoz, ami a bandavezér lakhelyeként szolgált. Az ajtaja zárva volt, de az egyik zsoldos vállal betörte. Odabent sötét volt. A ház belsejéből halk hangok szűrődtek ki. Suttogás, mozdulatok, mágia moraja.

"Most jön a neheze." mondta Llyris halkan.

Egy robbanás rázta meg az előteret. A bejárat felől láng tört elő, és visszavetette a belépőket. A falak megremegtek, ahogy a bandavezér kilépett a sötétből. Vállán köpeny, kezében ívelt penge, szemeiben izzó düh.

"Mocskos bérgyilkosok..." sziszegte, majd egyetlen kézmozdulattal mágikus villámot lőtt az egyik zsoldos felé. Az ugyan oldalra vetődött, de a villám még így is leégette róla a fél köpenyt.

"Most már tudják, hogy itt vagyunk." jegyezte meg Vyth, majd előrelépett.

A ház belsejében legalább hat bandatag volt a vezér mögött, készen a harcra. A folyosó szűk volt, a csata kaotikussá vált. Llyris a hátsó ajtón próbált megkerülni, miközben Vyth és a többiek szemből tartották a támadókat.

A bandavezér ismét varázslatot idézett. A padló megrepedt, lángoszlop csapott fel, az egyik zsoldos teste a falnak vágódott. Vyth érezte a hőhullámot, de nem torpant meg. Közel akart jutni. Ez a mágia csak távolról volt veszélyes.

Egyetlen lendülettel előrelendült, kivédve egy újabb varázslatot, és pengéjét a bandavezér karja felé sújtotta. A férfi hátratántorodott, a mágia abbamaradt. Llyris ekkor már mögötte volt.

Ketten egyszerre sújtottak le. A vezér még megpróbált védekezni, de nem volt esélye. A teste elterült a padlón, körülötte lassan elcsendesedett a ház.

A megmaradt bandatagok hátrálni kezdtek, fegyvereiket eldobták. Vyth nem üldözte őket. A megbízás világos volt, de már nem volt több értelme.

A harc véget ért, de senki sem pihent. A zsoldosok azonnal szétszéledtek, és nekiláttak átkutatni az épületeket. Minden ajtót berúgtak, minden sarkot átnéztek. A földre hullott fegyvereket, erszényeket, szerszámokat mind összegyűjtötték.

Vyth és Llyris a bandavezér házában maradtak, ahol a holttest még a földön feküdt. Egyik zsoldostársuk egy szekrény mögött felfedezett valamit. Kopogtatta, megütögette, majd hívta a többieket.

"Valami van mögötte." mondta.

Perceken belül megtalálták a rejtekajtót. Az ajtó kattant, majd lassan kinyílt. Egy keskeny folyosó vezetett egy különálló szobába.

Odabent félhomály uralkodott, de amit láttak, mindenkinek elállította a lélegzetét. A helyiség zsúfolva volt arannyal, ezüsttel, drágakövekkel, pénzzel. A falak mentén polcokon poros könyvek és különös ereklyék sorakoztak. Volt köztük több pecsétes láda is, néhány még mágiával védve.

Llyris egy díszes szelencére mutatott, amelyből halk fény szűrődött ki.

"Ez... egy Szent tárgy." mondta halkan Vyth-nek. "Érzem az erejét."

A zsoldosok csak bámultak egy pillanatig, aztán nekiláttak összeszedni mindent. Láthatóan nem értették, mit találtak, de nem is érdekelte őket. A zsákmány volt a fontos.

Vyth közelebb lépett az egyik polchoz, ahol egy különös fémből készült amulett feküdt. Nem nyúlt hozzá, csak nézte.

"Ez is Szent tárgy lehet." gondolta.

Mire mindent összepakoltak, az éj már jócskán előrehaladt. Visszaindultak a táborba, megrakott zsákokkal, véres ruhában, fáradtan.

A visszatérés után nem sokkal már újra úton voltak. A zsákmányt hátrahagyták a rejtekhelyen, csupán egy zsákot vittek magukkal. A megbízó banda a falu egy elhagyatott melléképületénél várta őket.

A találkozás csendben indult. Az egyik zsoldos letette a véres zsákot a földre, majd keresztbe font karral hátrébb lépett.

"Végeztünk. A bandának vége, ahogy kértétek." mondta.

A megbízó férfi, egy vékony, bajszos alak, néhány másik társával állt a háttérben. Egyikük sem mozdult.

"Szép munka." felelte a férfi, de nem nyúlt a zsákhoz. "Viszont... sajnálattal közlöm, hogy nem lesz fizetség."

Csend lett.

"Mi?" kérdezte halkan az egyik zsoldos.

"Ha jól gondolom, sok minden megtartottatok abból, amit ők felhalmoztak. Ez bőven több fizetség, mint amennyiről megállapodtunk."

Egy másik zsoldos megfeszítette az ujjait a fegyver markolatán. Vyth és Llyris egymásra néztek. Nem volt nehéz kitalálni, mire készülnek.

A megbízók nem vártak tovább. Az első nyílvessző oldalról érkezett, és az egyik zsoldos vállát találta el. Aztán minden egyszerre történt. A melléképületből előrontott egy tucat fegyveres, és teljes erejükkel nekirontottak a Fekete Hollónak.

A csata zavaros volt, gyors és kegyetlen. A zsoldosok védekeztek, de túlerőben voltak ellenük. Ketten már az első percben elestek. Egyikükre ráomlott a fal, miután egy mágikus robbanás végigsöpört az udvaron.

Vyth előrelépett, elvágta egy támadó útját, majd félreugrott egy ütés elől. Llyris a hátát fedezte, pengéje folyamatos mozgásban volt. A Fekete Holló maradék emberei próbálták tartani magukat, de egyre fogyott a soruk.

A megbízók nem számoltak azzal, hogy a két új tag ekkora erőt képvisel.

Vyth két ellenféllel vívott egyszerre, míg Llyris egy nyíltabb részen csapott össze három férfival. Egyikük rátámadt oldalról, de Vyth időben észrevette, és átdöfte a mellkasát, mielőtt az lecsaphatott volna.

A bajszos férfi hátrébb húzódott, és varázslattal próbálta visszafordítani a helyzetet, de a mágia nem volt elég gyors. Egy zsoldos a hátába került, és lesújtott rá.

A támadók végül megtorpantak. Néhányan futásnak eredtek, mások megadták magukat. A harcnak vége lett.

A Fekete Holló győzött. De súlyos áron.

A zsoldoscsapatból csak néhányan maradtak életben. A többiek vagy holtan feküdtek, vagy súlyos sebekkel hevertek a földön.

Vyth lassan körbenézett, majd szó nélkül elindult a megbízók felszerelése felé. Pénz, ékszerek, fegyverek, minden, amit találtak, a zsákokba került. Ez már nem fizetség volt, csak kárpótlás.

Llyris csendesen figyelte, majd segített pakolni.

Nem sokkal később elindultak vissza a rejtekhelyre. A sárban húzott zsákok, a füstszagú ruhák és a veszteségek súlya hallgatásba burkolta őket.

A rejtekhely sötét és csendes maradt. A túlélők fáradtan ültek a tűz körül, sebkötözéssel, néma csendben töltötték az éjszakát.

Vyth és Llyris félrevonultak, de nem sokáig vártak. Mikor elérkezettnek látták az időt, kiléptek a sötétségből, fegyverrel a kézben.

"Itt a vége." mondta Vyth. "Az Őrzők nevében letartóztatunk benneteket."

Csak a tűz pattogása hallatszott. A zsoldosok arcán meglepetés, majd harag jelent meg. A főnökük, vértől piszkos ruhában, lassan felállt.

"Ti... Őrzők vagytok?" köpött a földre. "Átvertetek minket."

"Adjátok meg magatokat." szólalt meg Llyris.

"Nem adom meg magam." mondta a férfi, majd intett.

A maradék zsoldosok közül néhányan fegyvert rántottak. A harc elkerülhetetlenné vált. Az erők nem voltak kiegyenlítettek, de a fáradtság, a sebek, és a veszteségek éreztették hatásukat.

Vyth egy támadóval csapott össze, aki meglepő gyorsasággal mozdult. Kardjuk összecsapott, szikra pattant, de Vyth végül fölé kerekedett, és leütötte.

Llyris két támadót tartott vissza, pengéje gyorsan mozgott, kivédve az ütéseket, míg végül egyikük térdre rogyott.

A főnök a végsőkig küzdött. Rárontott Vyth-re, és egy erőteljes csapással szinte kiszakította a kezéből a kardot. Vyth hátraugrott, majd egy hirtelen mozdulattal oldalról sújtott le. A férfi megrogyott, térdre esett, de nem halt meg. Llyris hátulról közelített, és végül ártalmatlanná tette.

A harc végén a rejtekhely környéke ismét elcsendesedett. Három zsoldos feküdt mozdulatlanul, a többiek vagy sebesülten adták meg magukat, vagy már nem bírtak felállni.

Vyth és Llyris összekötözték a túlélőket, köztük a főnököt is, majd mindegyiküket magukkal vitték.

Glelrun-ba visszaérve egyenesen a Főparancsnokhoz vezették a foglyokat. A férfi némán végignézett rajtuk, majd Vyth-re emelte a tekintetét.

"Sikerrel jártatok."

"Igen." bólintott Vyth. "A Fekete Hollónak vége, a főnöküket elfogtuk, és tudjuk, hol van a főhadiszállásuk. Vannak ott Szent tárgyak is, rengeteg arany és különféle ereklyék."

A Főparancsnok bólintott.

"Értesítem Aryn Főpapot. Jó munkát végeztetek."

Vyth nem felelt. Llyris sem.

Csak némán álltak, miközben elvezették a foglyokat.